(ezt is) összehoztuk

Szépséges szeptember nyolcadikát (ki kellett emelnem) mindenkinek! Egy éve tettem közzé az első Percy/Harry írásomat, így muszáj volt ma közzétennem azt a novellát, amin úgy három hétig dolgoztam :D

• fandom: Riordanverse és Harry Potter
• párosítás: Percy Jackson/Harry Potter
• terjedelem: 3133 szó
• boldog sztori?? boldog vég??? micsoda
• Percy Jackson és Harry Potter beöltöznek egymásnak. Természetesen teljesen urai a helyzetnek.

wattpad || ZENE 1 || ZENE 2

"Azt  mondod, ne adjam fel?"

– Harry, van egy ötletem!

A szemüveges fiú reggelijéből lassan felpillantva sóhajtott egyet. Határozott meggyőződése volt, hogy egy nap talán az apokalipszis fog ezzel a mondattal kezdődni.

Percy ledobta magát mellé a Hekaté bungaló előtti lépcsőre, és behúzta türkizkék pulóverének zipzárját. Az utóbbi napokban nem volt túl jó idő, mintha az ősz már augusztus huszadika után feltépte volna a Félvér Tábor bejáratát és kényelembe helyezte volna magát.

– Itt a nyár vége – kezdett bele a magyarázkodásba Percy.

– Hű, nem is tudom mire mennék nélküled.

Percy csak elengedett egy kuncogást, ahogy végignézett a varázslón. Tekintete megakadt a tojásos szendvicsen, amitől akaratlanul is csak szélesebb lett a mosolya – Harry végre rendesen evett.

– Az utolsó héten mindig történik valami királyság, mindenki próbálja emlékezetesen lezárni a nyarat. Két éve például a Hermész bungaló lopott egy paintball készletet, és elkezdtek hajnali kettőkor játszani. A Nagy Ház utána három hétig volt szivárványszínű! Tavaly meg beálltam az Apolló bungalóhoz azt játszani, hogy ki tud más istenek bungalóiban lenni legtovább lebukás nélkül. Nézd, ott megy Jason és Annabeth… Na, ők idén halál biztos terveznek valamit.

A két fiú tekintetével követte az ikonikus szőkéket, akik egymás oldalán hevesen gesztikulálva vitatkoztak, ahogyan elhaladtak a mosdók előtt.

– Csak azt akarom mondani, hogy mivel tudod… ez volt az első közös nyár a roxfortosokkal, gondoltam, mi is csinálhatnánk valamit.

Harry beleharapott a szendvicsébe, majd csak vigyorogva forgatta szemét.

– Mit akarsz, mit csináljunk? Öltözzünk be egymásnak?

Percy hallgatása túlságosan is árulkodó volt. Harry abbahagyta a rágást, csak némán nézett vissza a félvérre, kinek arcára viszont elkezdett felkúszni egy ragályosan játékos mosoly. Harry csak nevetve ingatta a fejét, és azt mondta:

– Kérj Pipertől sminket, és szerezzünk neked egy szemüveget.

x x x

– Be tudok kötni egy nyakkendőt, basszus – forgatta a szemét Percy, ahogy kivette barátja kezéből a vörös-arany ruhadarabot.

A Poszeidón kabinban egy sminktáska tartalma volt kiszórva az ágyra, Percy telefonjából (ami a Héphaisztosz bungaló ajándéka volt egy életre elegendő kék gofriért cserébe) pedig egy ősrégi Taylor Swift szám szólt, a fiú még párszor énekelt is mellé.

Harry már a túlságosan is tengerillatú Félvér Táboros pólójában nézte a szenvedő másikat, amíg az meg nem találta fojtani magát. Egy nagy lendülettel feltápászkodott a priccsről, kezébe vette a nyakkendőt és elkezdte rendesen megkötni. Percy abban a pillanatban félrekapta a fejét, és próbált nem arra gondolni, hogy Harry milyen közel volt hozzá, és hogy érezte a leheletét a bőrén.

– Egyébként meg nem is ilyen kócos a hajam – nézett fel Harry. – A tied sokkal vészesebb. – Még jobban beletúrt saját fekete tincsibe.

– Erről még vitatkozhatnánk… de mindjárt vége a szabadfoglalkozásnak – mondta Percy a gyülekező táborlakókat látva odakint a füves placcon.

– Minket úgysem érint – legyintett.

Harry a tükörben végignézett alapozóval lefedett homlokán ahogyan felvette a táboros gyöngynyakláncot. Percy halk kuncogást hallatott a háta mögül.

– Percy, ugye nem érint minket? – kérdezte Harry, megnyomva szavait.

Percy felvette a dioptria nélküli szemüveget, és megindult az ajtó felé.

– Engem nem érint, viszont a kicsik várják az úszóedzőjüket a tónál, Jackson. Találkozunk vacsora előtt!

Poszeidón fia kitárta maga előtt az ajtót, majd mielőtt végleg eltűnt a félvérek tömegében, még utoljára visszakacsintott a tornácon bosszankodó Harryre.

Percy először nem nagyon tudta, mit csináljon, így csak elindult a röplabdapálya felé, ahol pár varázsló játszott. Nem nagyon ismerte őket, így reménykedett benne, hogy nem fogják egyből felismerni.

A pálya felé caflatva a szeme sarkából megpillantotta Seamust egy Aphrodité-fiúval, ahogy egy gyanús üvegcsét tanulmányoztak, akik mintha csak megérezték volna Percy tekintetét, felpillantottak rá. Seamus biccentett egyet, Percy próbálta annyira az arcába fésülni a haját, amennyire az csak fizikailag lehetséges volt.

– Az úszóedzés a másik irányban van, haver! – kiáltotta oda neki. – Vagy eleget lógsz a tengerszagúval anélkül is?

Percy ereiben elsőre megfagyott a vér, azt hitte, Seamus felismerte, majd csak megkönnyebbülve röhögött fel, és ment tovább a röplabdázók felé.

Beszállt közéjük, próbálta nem megcsillogtatni a hat nyár alatt szerzett röplabdatudását a karakterhűség kedvéért, viszont a többiek eleve fáradtak voltak, így negyed órán belül már csak a homokban üldögéltek.

Percy furcsán hamar megszokta a Harry-létet. Na, nem mintha személyiségileg túlzottan eltértek volna, de nem képeztek egy és ugyanazon embert. (A gondolat kissé felkavarta a gyomrát, de próbált rajta túltenni)

A csapatból mindössze két félvért ismert, őket is csak látásból, a többiek mardekárosok és hollóhátasok voltak, a nevüket meg sem próbálta kitalálni. Szerencsére úgy tűnt, ezek a varázslók nem álltak közel Harryhez, így nem kellett túlságosan aggodalmaskodnia.

– Ez az utolsó hét, muszáj lesz megtenned – mondta a fekete hajú lány Percyvel szemben.

A srác először fel sem fogta, hogy a mardekáros lány hozzá beszél, csak amikor már kínosan hosszú ideig nézett vissza rá.

– Mégis mit? – kérdezte Percy, és próbált nem annyira bizonytalannak hangozni, mint amilyen valójában volt.

– Wanda! – torkollta le a lányt a mellette ülő fiú.

Wanda, a lány ébenfekete, rövid fürtökkel csak grimaszolt egyet, mire visszafordult az ál-Harry felé. Magasan ülő arccsontja és hosszúkás orra eléggé rideg összhatást keltett, de világosbarna szemeiből így is ki lehetett olvasni, hogy nem akart rosszat.

– Nyugi, nem Rontól tudjuk, Neville sem mondott volna semmit, csak… meglehet, hogy hallottunk egyet, s mást.

– Nehéz volt? – Egy másik srác nyögött fel szarkasztikusan. – Aki csak a Tábor területén tartózkodik erről beszél.

Percy eszement gyorsasággal ment végig az elmúlt pár hét eseményein, de értetlenül pislogott a társaságra, hiszen semmi érdekes nem történt néhány eldurvult (bocsánat, az Ellelop és a Weasley testvérek szerint csak még izgalmasabb) Kapd el a zászlót! játszmán kívül.

Fogalma sem volt, mit mondjon – előbb ki kellett volna derítenie, mégis miről beszéltek, viszont értelemszerűen nem kérdezhetett rá. Percy egyre mélyebben és mélyebben beletemetkezett a gondolataiba, a varázslók beszélgetése pedig csak folyt tovább.

– Egyébként azt hittem, Percynek van barátnője… – tűnődött Wanda.

– Nincs – vágta rá talán túl gyorsan és túl magától értetődően a zöld szemű. – Utoljára két éve volt.

– Hát akkor meg?

Percy gyomra görcsbe rándult, egy pillanatig talán még végtagjai is megremegtek, ahogyan felállt a társaságból. Elhadart egy kellemetlen bocsánatkérést és egy ’sziasztok’-ot, és lerobogott a lejtőn, le a bungalók irányába, a kelleténél nagyobb ívben elkerülve a tavat.

Először a Poszeidón bungalóba akart bemasírozni, amikor rájött, hogy túl sokan látták volna, és az álcája jócskán meggyengült volna, ennek végeredményeként a bungalók által bezárt kör szélén hirtelenjében megtorpant.

Csak pár embernek tűnt fel, Percy szerencsétlenségére azonban ezen pár ember között ott volt Hermione Granger és Annabeth Chase. Percy talán még életében nem káromkodott egyszerre ennyit, váltva az ógörögöt, a latint és az angolt.

Remélte, a két leányzó nem fog felé közelíteni, de az Athéné bungaló lépcsőjéről már sétáltak is lefele ahogy kiszúrták a srácot a tömegben.

– Harry! – kiáltotta Hermione. – Azt hittem-

A bozontos hajú lány torkán megakadt a szó, amikor már elég közel értek. Annabeth végigmérte Percyt, és csak a tenyerébe temette az arcát.

– Percy, ezt még belőletek sem néztem volna ki – fojtott el egy röhögést a szőke.

– Azért vagyunk, hogyha bárkinek akadnak ilyen gondolatai, lépjünk! – Percy büszkén kihúzta magát, noha gondolatai mélyebben még mindig Harry és a röplabdás társaság körül keringtek.

– Mikor csináltátok? – kérdezte Hermione hitetlenkedve.

– Úszóedzés előtt úgy negyed órával – vonta meg a vállát Percy.

– Úgyhogy most szerencsétlen Harry van most lent a tóparton.

– Nem szerencsétlen, egész nyáron nézte, hogyan tanítok, nem annyira életképtelen!

Annabeth vonásai hirtelen megkeményedtek, viharszürke szemeivel a tópart felé meredt.

– Percy, dobj el minden tárgyat, amivel rám támadhatsz, és beszélgessünk egy kicsit…

Hermione összevont szemöldökkel követte a duót, ahogyan elbattyogtak a Héra és a Zeusz bungaló közötti, kiszáradt füves részhez, ahol sosem tartózkodott senki.

Annabeth idegesen hol az ujjaival dobolt, hol elkezdte a körmét tépkedni.

– Annabeth, mi az? – Percy egyáltalán nem tartotta jó jelnek azt, ha legjobb barátja ilyen állapotban van.

– Oké, technikailag te csináltad magadnak a bajt de… Emlékszel, amikor pár napja ott ültünk egész éjszaka a Hádész bungaló tetején.

A fiú némán bólintott.

– Utána Nicóval még elég sokat beszélgettem arról, amit akkor mondtál. Arra jutottunk, hogy eléggé sikerült beleesned Harrybe, én viszont tudod, mennyire értek az érzésekhez, szóval Nico mondta, hogy majd ma beszél veled a dologról – hadarta.

– Úgyhogy Nico most ott ül a parton Harryvel, és konkrétan elmondja neki… – suttogta maga elé Percy erőtlenül.

– Figyelj, nem számítottam bele ezt! – bökött Annabeth a Roxfortos nyakkendőre Percy nyakában. – Oké, újra tervezés. – Felvett egy hidegebb és komolyabb hangot, ahogyan összeszedte gondolatait. – Nico utána megmondhatná neki, hogy tudott a szerepcseréről, és ugratni akarta őt.

– Nem akarom belekeverni még jobban.

Annabeth mondott volna még valamit, de helyette csak Percy vállára helyezte a kezét;

– Tényleg sajnálom, Hínáragyú.

– Majd… majd megoldom.

– Percy, nem kell pánikolnod, egyáltalán nem kizárt, hogy ő is úgy…

Percy felkapta a fejét, tekintete találkozott legjobb barátjáéval, aki rögtön elhallgatott. Elmotyogott valami búcsúzásfélét, és intett a távolban ücsörgő Hermionénak.

A griffendéles nyakkendő mintha fojtogatta volna, az ing hófehér börtöne lépésről lépésre őrjítőbb lett, a szemüvegkeretet össze akarta törni, a homlokán lévő sminkelt sebhelyet pedig lemosni.

x x x

Az idő folyékony masszaként kúszott ide-oda a Poszeidón bungalóban, Percy mindvégig a priccsén feküdt és a plafont bámulta, néha az oldalára fordult, vagy csak a griffendéles nyakkendőt tanulmányozta. Pár pillanat erejéig elképzelte Harryt, ahogy csak fekszik mellette csendben, mint ahogy pár nappal azelőtt történt, de a fejében tanyázó hang azt súgta, már sosem fog történni semmi ilyesmi. Ezután biztos nem.

Percy jobb pillanataiban tényleg szeretett kettejükről ábrándozni. Ahol Harry tényleg többet érzett iránta, mint az a szimpla barátság, amit napi szinten erősített meg a fiúban.

Azt persze gondolta, hogy Harry a dolog hallatán… nos, nem fogja teljesen megszakítani vele a kapcsolatot, de minden meg fog változni. Percy nem is tudta eldönteni, melyikkel járt volna jobban.

Az oldalán feküdt, úgy kapaszkodva a nyakkendőbe, mintha csak az élete múlt volna rajta, amikor hamis-énje benyitott a szobába.

– Fárasztó Percy Jacksonnak lenni – sóhajtott fel drámaian, széles mosollyal ajkain. – Mindenki utál téged, haver.

Azért remélem te nem fogsz, mondta magában Percy, és kapkodva törökülésbe ült, helyet szorítva Harrynek. A srác lustán zöttyent le, hajtincsei mögül látszódott a továbbra is tökéletesen lefedett sebhely.

Odakint a vacsorához készülődtek, lassacskán mindenkit elkezdtek kiterelni a bungalójukból.

– Átöltözzünk? – Harry zavartan fürkészte Percy nyúzott arcát.

Percy vállat vont, megigazította lecsúszott talárját.

– Eddig csak Annabeth és Hermione tudja, szerintem maradhat.

A varázsló csak felröhögött, ahogy maga elé képzelte a felismerés pillanatát. Megint rájuk nehezedett a csend, ami mintha ököllel ütötte volna őket, a ház falait, talán még az égboltot is. Mindketten érezték, hogy valami nem volt rendben.

– Egyébként, szerintem nem csináltam magamból akkora idiótát úszóedzésen.

– Ajánlom is, hallod! – horkant fel Percy halovány mosollyal. – Itt rontod az imidzsem. Beszéltél valakikkel?

A pulzusa már az egekben volt, de próbált nyugodtan látszani. Nem lehetett biztos benne, hogy Harry bevette-e, kissé zaklatottnak tűnt a felszín alatt, Percy viszont nem mert rákérdezni.

– Az Ellelop testvérek egész nap nem hagytak békén, meg összefutottam Nicóval is.

Percy ezen a ponton szándékozott visszamenni a Tartaroszba. Már szóra nyitotta a száját, hogy elkezdhesse menteni magát, amikor kintről az aznapi felelős hangja megtörte az alapzajt.

– Vacsora öt perc múlva! – kiáltotta a lány.

Harry feltápászkodott Percy mellől, aki abban a pillanatban hatalmas szükségét érezte, hogy csak megfogja a griffendéles kezét és visszarántsa, végül viszont meg sem mozdult.

– Nem jössz? – nézett rá vissza Harry.

– Nem vagyok éhes.

Harry is mondani akart valamit, Percy látta, de odakint a táborozó már másodszorra kiáltotta el magát, így csak gyorsan elköszöntek egymástól, és a hamis Percy bevágta maga mögött az ajtót.

Az igazi ott ült a priccsén még hosszú percekig, nézte a bejáratot üveges tekintettel, mielőtt ujjait végig szántották fekete tincseit, majdnem kitépve azokat.

Harryt szinte égették az őt kísérő tekintetek, ahogy leült a Poszeidón asztalhoz. Amikor ételének felét a parázsba seperte, nem mondott semmit.

Lustán támaszkodott a faasztalra, és hallgatta az étkezőpavilon folyamatos ricsaját, és kerülve a szemkontaktust inkább csak a rántott csirkéjét szuggerálta. A vajsör érintetlen habja csillogott a lámpások fényében.

Valaki mögötte lépkedett, de nem ment tovább, helyette csak megérintette a fiú vállát, mire az összerezzent.

Futó pillantást vetett a fagyos, csontos ujjakra, melyek egyikére halálfejes gyűrűt húztak. Eszébe jutott az a pár szó, amit úszóedzés után váltottak, és hogy Hádész fia beszélni akart vele valamiről.

– Bocs, Percy – mondta Nico, és lezöttyent mellé. Harry továbbra is a haja mögé rejtőzött. – Muszáj volt elmennem délután, nem tudtam, hogy ennyire nem lesz időnk beszélni.

Harry hümmögött valamit, és ürügyként belekortyolt az alkoholmentes vajsörbe.

– Igazából nem sokat tudok mondani, szerintem mélyen te is tudod, hogy érzel. – Nico feketére lakkozott körmei csak még jobban kiemelték a rózsaszín nyalókát, amit a kezében forgatott. – Meddig akarod húzni a nyilvánvalót? Amíg vissza nem megy Angliába, és nem fogtok találkozni hónapokig?

– Nem tudom – sóhajtotta Harry a lehető legjobb hangján, és csak remélni tudta, nem hallatszik benne a túláradó öröm és pánik, ami úrrá lett rajta.

– Még mindig azon vagy fennakadva? Percy… - Hádész fia kivette a nyalókát a szájából, és megkeverte vele a kóláját. – Ha Harry nem viszonozza az érzéseidet… hát, nem valószínű, de megtörténhet, utána úgysem látjátok egymást, csak nyáron.

Harry megszédült, összeszorult torokkal is kinyögött valami elnézést és köszönést, majd elviharzott. Hosszúra nyújtott léptekkel loholt a füves placcon, félúton a bungalókhoz torpant meg. Nem mehetett oda vissza, mégis mit mondhatott volna Neki? Nem, nem, tényleg nem találkozhatott vele.

Még állni sem tudott rendesen, végtagjai inkább voltak spagetti tészták, mint funkcionáló testrészek, a gyomráról és épp Trimágus Tusát kiálló szívéről már nem is beszélve.

Lekullogott a tóparthoz, és hagyta, hogy tekintete egybeolvadjon a sima víztükörrel. A félvérek elkezdtek kiözönleni az étkezőpavilonból, nagy csoportokban indultak a tábortűz felé. Hát persze, a szokásos éneklősdi, ami a tábor végéhez közeledve estéről estére hosszabb lett.

Egy vékony alakot pillantott meg a tóparton egy rémisztő pillanatig azt hitte, Percy az, de a sziluett ahhoz túl nőies volt.

– Szia – mondta halkan Annabeth, ami még a csendes estében is elveszett. – Nico mondta, hogy beszélt veled.

– Az igazi a bungalójában van – nézett rá a varázsló.

– Tudom. Miattad vagyok itt, Harry.

Harry leemelte a tekintetét a tóról, és Annabeth ideges, valahol mégis ellágyult vonásait tanulmányozta.

– Kitalálom; Percy.

A nevet úgy ejtette ki, mintha először tette volna. Szörnyen érezte magát miatta, pedig elméje egy elrejtett zugában tudta ő, mit kéne csinálnia…

– Beszélj vele, kérlek.

– Fogalmam sincs, mit mondhatnék neki – motyogta szinte magának.

– Az igazat, például? Harry, július közepe óta a fél tábor azt kíséri figyelemmel, Percy hogy néz rád. Komolyan, úgy, mint Héra a házassági szerződésére… - töprengett a szőke hajú, majd ahogy realizálta a szituációt, elhessegette a képet. – Mindegy, ez szörnyű hasonlat volt. Nézd, csak nem akarom a legjobb barátomat így látni – biccentett aprót a bungalósor felé.

Harry gombóccal a torkában sütötte le a szemét. Kiabálni és sírni volt kedve, aztán Percyhez szaladni, ahogy azt egész nyáron tette. A remegés az egész testében nem hagyott alább, pláne miután Annabeth így folytatta;

– Szeret téged. Csak annyit kérek, hogy beszélj vele, és ne törd össze a szívét.

– Soha nem tudnám – szakadt fel a fiúból azonnal. – Soha.

Annabeth szeme csak a pillanat töredékéig kerekedett ki, majd arcára kiült egy megnyugodott, bizakodó mosoly.

x x x

Percy a bungalója előtt leállt Piperrel beszélgetni, kinek gyűrűs ujjai szorításában eszméletlen hosszú dallista lobogott. Belenézett párba, eltervezte, hogy majd énekel a lánnyal pár Herkules dalt, viszont egyelőre képtelen volt teljesen a tábortűzre koncentrálni.

Harry gondolata még csevegés közben és ott taposta elméjét, és az érzés csak erősödött, ahogyan elindult a hatalmas tűzrakás felé a távolban. Pluszban még az ötlet, hogy a varázsló tényleg kedvelheti őt… már túl abszurd összképet festett.

A táborozók nagyrésze már elfoglalta a helyét, az Apolló gyerekek gondoskodtak a hangszerekről, a Démétér ivadékok pedig az elegendő (és természetesen teljesen egészséges) ételről – minden olyan volt, mint ahogy az a nyár végi, szokásos tábortüzeknél lenni szokott.

Egyedül kullogott a pázsiton, a tűz narancsos fényei már néhol meg-megfestették előtte a fűszálakat, de még mindig távol volt a körülötte ülőktől. Nem hallotta meg a lépteket mellőle.

– Percy Jackson.

Lassacskán fordult el a hang tulajdonosához, aki ott állt a saját ruháiban, kissé nyúzott tekintettel. Két szót mondott ki, Percynek pedig csak végig kellett néznie rajta, de minden gondolatát kivette már azelőtt, hogy Harry folytatta volna.

– Több, mint egy hónapon át minden egyes nap elátkoztam magam azért, amit itt össze sikerült hoznom. Több, mint egy hónapon át azt gondoltam, hogyha esetleg elmondanám neked, talán soha többé nem beszélnénk.

A varázsló egy karnyújtásnyira volt tőle, ahogyan beszélt. Percy érezte, ahogyan az arca majd’ felgyullad, egész gyomra görcsben állt, mégis alig tudta elfojtani egyre csak szélesedő vigyorát.

– Több, mint egy hónapon át az járt a fejemben, hogy mennyire nincsen esélyem, mert…

– Mert egy olyan srác, mint te, jobbat érdemel nálam – fejezte be Percy halkan. Hangján érződött, hogy mosolyog, szemében valahogy mégis csak vastagodott és vastagodott a könnyréteg.

– Aztán, – folytatta Harry – csak rájöttem, hogy tényleg beleszerettem a világ legnagyobb idiótájába, az pedig a másodikba.

Percy tett egy fél lépést, mire a varázsló zöld szemei mintha csak lángra lobbantak volna.

– Szerintem ez egy elég nyilvánvaló holtverseny, Potter… – Percy jobb keze ösztönösen kúszott fel Harry vállára.

– Erről még vitatkozhatnánk – mosolyodott el Harry, aki már meg sem próbálta leplezni, mennyi ideje nézte a másik száját.

Nem tudták, ki kezdeményezett, egyszerűen csak a csók közepében találták magukat, Harry úgy karolta át Percyt, mintha ő lett volna az utolsó dolog, ami az élethez köti. Más volt, mint amiről valaha álmodozni mert volna, abban a pillanatban pedig úgy érezte, képes lett volna azon nyomban felgyulladni vagy tócsává olvadni. Ajkaik hosszú idő után váltak el egymástól, mikor tulajdonosuknak feltűnt, hogy mellettük a tábortűznél abbamaradt az énekszó, és mindenki elhallgatott.

A két fiú csak a diszkréciót nem ismerő félistenek és varázslók bámuló tömegére nézett vissza, tekintetükkel azt kérdezve „Srácok, komolyan?”

A társaság pár másodperc kínos csend után tapsviharban tört ki. Az Aphrodité társaságtól vagy összefüggő sikoltozás vagy „AZ ÉN SHIPEM” féle felkiáltások özönlöttek.

Végül a duó csak égővörös arccal helyet foglalt a tűznél, idővel pedig becsatlakoztak az éneklésbe is. Percy a gitárszóló közben Harry felé fordította fejét, kinek arcán a sárgás fények táncot jártak. Talán még soha nem énekelt ennyi élettel egy Herkules dalt.

x x x

Másnap a Hádész bungaló volt a felelős a szobaellenőrzésért, Nico és Hazel így hát reggel hétkor már a Zeusz bungalót járta be. Thalia jó ideje nem látogatta meg a tábort, a priccse körül ugyanakkora felfordulás uralkodott, mint a távozásakor, ezzel ellentétben Jason helye ijesztően tisztának és rendbeszedettnek bizonyult.

A Héra bungaló mellett elhaladva firkantottak le egy ötöst a papírlapra, majd bekopogtak a hármashoz. A tengerillatot árasztó házikóból nem érkezett válasz, a második alkalomkor sem.

Nico a szemét forgatva nyomta le a kilincset, húga pedig egy elegáns mozdulattal kikerülve őt belépett a helyiségbe. Még a bevetetlen ágyakon is Percy holmiai voltak szanaszét szórva, itt-ott sminktermékek hevertek a földön.

– Ez egy erős hármas… – ingatta a fejét Hazel tekintetét a pontozó lapra szegezve.

– Nem tudom, én azért ott adnék egy tízest – biccentett a vékony srác a szoba végében lévő ágyra. Hazel majdnem felsikoltott.

Harry és Percy békésen aludtak az egyszemélyes ágyon, Percy szétgombolt, fehér ingben, Harry pedig egy türkizkék pulóverben, ami nagy valószínűséggel nem tartozott hozzá. A tengeristan fia szoros ölelésbe fonta a varázslót, a lecsúszott takaró pedig látni engedte összegabalyodott lábaikat.

Percy félálomban emelte fel a jobb kezét és mutatott be Nicónak.

Hazel udvariasan kihátrált a helyiségből, Nico is hamarosan követte a példáját.

– Tudtál a cseréről? – kérdezte a lány.

Di Angelo felröhögött, majd becsapta maga mögött az ajtót.

– Persze, hogy tudtam!