Azt mondod, ne adjam fel?

• Fandom: PJO/HO x Harry Potter crossover
• angst.
• Percy fekszik, Percy gondolkozik, Percy haldoklik

Percy nem érezte a kezét.

A fagyos, véráztatta földön feküdt, látta, tényleg látta, ahogyan jobb keze még rendíthetetlenül markolja Árapályt, de érezni már semmit nem érzett. Sem kívül, sem belül.

Már a második szörny haladt el mellette, s ha jól látta, volt pár taláros alak is, aki holtnak titulálva a félvért tovább szaladt, egyenesen a csata közepébe. Amilyen borzalmas hangjai voltak ilyen távolságról is, olyan csodálatos fényei voltak – legalábbis Percy hosszú percekig a fejét sem tudta megmozdítani, már úgy érezte, valaki direkt akarja azt, hogy csak arrafelé tudjon nézni, és láthassa meghalni nemrég szerzett barátait.

Mindent látott, látott ő mindent, az olykor felvillanó ezüst és zöld fényesőt, a bronz és arany távoli csillogását, sok ismerős, a tömegből olykor-olykor előbukkanó narancssárga felsőket, és persze a vért.

Mindent hallott, hallott ő mindent, az ocsmányabbnál ocsmányabb teremtmények ordítását, a hol-hol elhangzó parancsokat, a fegyverek zörejét, az idegen szájakból elhangzó latin szavakat, és persze a halálsikolyokat.

Nem érzett, nem érzett ő semmit. Nem érezte a fájdalmat, nem érezte arcán az oda hulló hosszú, fekete tincseket, a februári levegő csontig hatoló hidegét, és persze a megbánást sem. Viszont a sebes, piszkos arcán csordogáló forró könnycseppeket, azt nagyon is érezte.

Égette bőrét, égette az elbukás szégyene, és ő csak nézte tovább a harcot, míg a cseppek szaporán hullottak.

Csipp csepp csöpp. Neville, Jason, Nico.

Csipp csepp csöpp. Annabeth, Draco, Hermione.

Csipp cse-

Percy egy taláros alakot pillantott meg, nyomorúságosan vánszorogva el az események középpontjából, s ahogyan egyre tovább csak őt nézte, egyre feltűnőbb lett, hogy ez a bizonyos alak felé közeledik.

A hatalmas füsttől nem látta az arcát, próbálta még jobban szorongatni Árapály markolatát, de nem ért el semmi hasznosat, amikor pedig a fiú odaért, nem is akart elérni semmit rajta kívül. Még talán egy félmosolyt is megengedett magának.

–        Potter.

–        Jackson – biccentett aprócskát a másik, hangja rekedt és elhaltan csengett. – Mit képzelsz, mit csinálsz?

–        És te? Megzavarod egy hérosz elhalálozását.

–        Te meg egy varázslóét. Halj meg arrébb.

–        Én adtam fel előbb, és dőltem ki. Te halj meg arrébb.

Gyenge és siralmas, fájdalommal teli nevetés tört fel belőlük, majd némult is el pillanatokkal később. Harry leült, nézte a lehunyt szemmel fekvő félistent, aki valószínűleg már csak a halál meleg és lágy ölelésére várt.

–        Egyikünk sem fogja feladni, Percy – szólalt meg végül. – Nem ma. Nézz már rám! – emelte meg a hangját, legalábbis amennyi maradt belőle.

Percy lassan nyitotta ki szemét, és nézett bele a fiúéba. Minden egyes alkalommal, amikor csak ránézett, egy tükör előtt állva érezte magát, a zöld ugyanazon áryalata ragyogott le rá, ha nem még annál is zöldebb. Harry egész arca az otthon érzetét keltette Percyben. A Félvér Tábor térdig érő romjait látta a hajában, de a tengert az íriszében, és a világot az egész lényében.

Semmi pénzért nem kívánt volna belelátni a fiú fejébe, aki csak hunyorogva nézte a többi talárost elbukni, egyik kezében törött pálcáját szorongatta, másikban szintén keserves állapotú szemüvegét. Vajon kiket gyászol most? Gyászol egyáltalán valakit?

– Nyerhetünk. – Harry folytatta, és látván Percy lenéző tekintetét a feltételes módra, nyersebben indult neki újra. – Nyerni fogunk.

– Nincsenek itt nyertesek, Potter – suttogta.

– Majd lesznek.

– Értsd már meg, itt csak túlélők lesznek, jó esetben. Még jók a lábaid, fuss, amilyen messze csak lehet, amerre már az istenek se látnak el, csak keress biztonságos helyet – Percy halkan hadart, jó néhány hangot elharapott.

– A túlélés győzelem. És van az a rossz hírem számodra, Jackson, hogy ma mindketten túléljük.

A félvér ismét lehunyta a szemét. Megint érezte az égető nedvességet, megint érezte, ahogyan lassacskán elkezdett lecsordogálni.

Csipp csepp csöpp. A csata hangjai szörnyűek voltak, és egyre közelebbiek.

Csipp csepp csöpp. Harry Harry Harry.

Harry Harry Harry.

– Szóval te sosem adod fel, nem igaz?

Harry halovány mosolya beragyogta az éjszakát.

– Amíg Percy Jackson él, addig Harry Potter sem adja fel.