Igazi

• fandom: Percy Jackson és az Olimposziak / Olimposz Hősei
• light angst
• szavak száma: 898
• Nico súlyos sérülést szenved a legutóbbi csatában, a csapat tagjai rémülten álldogálnak a Hádész bungaló előtt, Annabeth belefullad a kételyek tengerébe, Will Solace-t is magával rántja, Percy pedig nézi őket.
• zene: xxx

–        Mindenki menjen ki di Angelo szobájából!

Kheirón annyira kikelt magából, mint ahogy azt Annabeth még soha nem látta. Csak lehajtott fejjel megfogta Percy kezét, és a többiekkel egyetemben kilépett a tűző napra, az ajtó pedig azon nyomban becsapódott mögöttük.

–     Nyugalom, a tábor már látott rosszabb sérülést is, hamar rendbe fog jönni – szólalt meg Athéné lánya, azonban elvesztette azt a csekély kis önbizalmát mondandójával kapcsolatban, ahogyan végignézett a társaságon. Ami azt illeti, számított Piperre, hogy majd egy kis varázsbeszéddel lelket önt a többiekbe, de ő is csak komor arckifejezéssel állt a Hádész bungaló előtt.

Minden olyan hirtelen történt. Furcsa, eddig ismeretlen szörnyeket láttak New York szélén, így egy csapat kiment szétnézni, és a következő pillanatban a lények megtámadták őket; emberi fegyverekkel. Nico oldalába egy igencsak vaskos íj szúródott, s noha kabátja valamennyire felfogta az ütést, a seb így is rendkívül mély volt, és rengeteg vért vesztett, mire a táborba tudták hozni.

A félvérek egy jó darabig szobroztak a pázsiton, amikor a kentaur kilépett az ajtón.

–        Gyenge, de minden gyógyító szerint túl fogja élni.

Egy emberként sóhajtottak fel a narancssárga pólósok a szavak hallatára – őszintén szólva, nagyon is kételkedtek benne, hogy Nico meg tudja-e csinálni.

–    Viszont most nyomás vissza a feladataitokhoz! – szólt rájuk szigorú tekintettel. – Este még bemehettek hozzá, ha a Hekaté bungaló szól. Solace, te sem vagy kivétel – pillantott a fiúra, mielőtt az még csak gondolni se gondolhatta volna, hogy előbb meglátogassa.

Elkezdtek hát szétszéledni, lassan, de mindenki ment a maga dolgára – sokan csak a bungalójukhoz ténferegtek, valakik az elmaradt ebédért indultak, akik korgó gyomrukat csak ekkor vették észre. Annabeth adott volna egy nyugtató ölelést kedvesének, de a zöldszemű fiú idegesen elhúzódott tőle, és csak szó nélkül megnyújtva lépteit indult meg a tengerszagot árasztó épülethez, a lány pedig csak értetlenül pislogott utána.

Annabeth nem volt idióta. Agyában annyi fogaskerék kezdett el egyszerre dolgozni, hogy azt hitte, menten felrobban. Csak járkált fel-alá a táborban, idegeskedett Nicón, Percy-n, közben pedig próbálta végezni a teendőit, elég gyér eredményekkel – még az aznapi görög nyelvi leckéjét sem tudta elkérni a többiektől.

Nem tudta, mit érezzen. Haragudott barátjára, amiért ilyen gorombán otthagyta, de mélyen tudta és megértette, hogy őt is felzaklatta mindaz, ami történt, de a másik része pedig erőszakosan kötötte az ebet a karóhoz és nem akart bemenni a Poszeidón bungalóba rákukkantani a félvérre.

–      Láttad ma bármelyik Hekaté gyereket? – kérdezte egyik testvére, ezzel kizökkentve őt saját kis világából.

–    Mindegyik a Hádész bungalóban van, de néha kijönnek friss levegőt szívni és pihenni. Az előbb láttam is egyébként Jade-t, szerintem még kint van. – Nem is figyelt oda, mit mond, szája teljesen külön járt gondolataitól.

Mintha a párbeszéd meg sem történt volna, ugyanúgy csak bámult maga elé a fűben ülve, és elnyűtt cipőjét szuggerálta. Mit tehetne, mit tehetne…

A vacsorára késve érkezett. Majdnem az egész tányérján lévő ételt a parázsba dobta, és anyjának ajándékozta, de a megmaradt pár falásnyi sem ment le a torkán, a diétás kóla sem fogyott jobban – viszont ahogy elnézte, ezzel Willék is így voltak. Körülöttük mindenki beszélt, egyedül ők voltak azok, akik asztaluknál néma csendben gubbasztottak, sötét, rosszindulatú foltként az egyébként vidám társaság közepén. Vidámak voltak, persze hát, nekik az aznapból csak annyi volt meg, hogy egy félvér megsérült, de hamarosan rendbe jön – ugyan, az ilyesmi teljesen mindennapos. Viszont Annabeth érezte, a többiek is érezték; valahogy nem lehet ilyen egyszerű Nico gyógyulása, ha ilyen erős szörnyekről volt szó.

A Hekaté asztal egészen odáig üres volt, míg három lány meg nem érkezett az étkező pavilonba; Percy először azt hitte, csak jönnek egyet enni, és már mennek is vissza dolgukra, de egyenesen feléjük vették az irányt. Amikor Will is látta, szíve kihagyott egy ütemet, és füle zúgni kezdett.

Jade odahajolt Percy-hez, míg a másik kettő a többiekhez ment.

–        A nyíl el volt varázsolva. Folyamatosan dolgozunk rajta, de bonyolult, és időigényes.

A fiú tengerzöld szemei egy pillanat alatt sötétültek el. Ő és Will egy emberként álltak fel, majd azon nyomban utánuk a többiek is, és meg sem várva a Hekaté félvérek utasításait, elindultak a bungaló felé. Azonban az ajtóban már egy fiú megállította őket, azt mondta, várjanak kint, és bement Nicóhoz, majd nem is telt el sok idő, mire kijött.

–        Nico nem akar benneteket bent látni, kivéve-

Will már üveges tekintettel lépte is volna át a küszöböt, ha az ajtóban álló nem teszi a vállára a kezét, és folytatja mondandóját;

–        Percy-t.

Noha ötük közül egyikük sem mondott egy árva szót sem, mindenkire mintha ránehezedett volna még egy plusz, vérfagyasztó csend. Percy fel sem fogta a hallottakat, ahogy azt sem, mit csinál, csak remegő térddel elindult befelé, és ugyan hallotta a fiút beszélni, amikor utat engedett neki, fel nem tudta volna idézni, mit mondhatott.

Odakint álltak, négyen, a gyér fényekkel kivilágított Félvér Táborban, és mindenki egyre gondolt, és egyikőjük sem tudta a választ.

Távolról tücsökciripelés hallatszott, a többi vacsorázó táborozó már rég visszament a bungalójába, az étkezőpavilon fényei kialudtak, a külvilág a gyerekek elméjével ellentétben nyugodt és csendes volt. Will kikerekedett, hisztérikus szemekkel bámult maga elé, Leo Piper kezét szorongatta, Annabeth pedig teljesen leblokkolt. Az idő múlt, senki nem tudta volna megmondani, hogy percek, vagy órák teltek el, nem érzékeltek semmit, pedig odakint már egyre sötétebb és hűvösebb lett, a lombok susogása mintha hangosodott volna.

Amikor Percy kijött, a Hold már magasan járt, Annabeth pedig nem tudta eldönteni, melyik a sápadtabb. Mindenki egy kicsit közelebb hajolt, választ, grimaszt, nevetést, könnyeket, bármilyen reakciót várva. Percy csak lehajtotta a fejét, és mindössze ennyit tudott kinyögni;

–        Nicóból igazi angyal lett.