Két üveg bor rendel, kizárólag szakmai célzattal

borító nincs, tessék megelégedni a sokkal királyabb,
csodálatos fanarttal, UptheHill jóvoltából

• Fandom: Harry Potter
• Harry Potter x Draco Malfoy
• Kingsman!AU
• fluff
• terjedelem: 1424 szó
• A novellát még Lylának írtam Valentin napra, nézzetek be hozzá :3
• egyébként Drarryt nem is shippelem olyan komolyan, well crap

Az az épület ott határozottan felrobbant. Ezerfelé repültek a törmelékek, a szürke, nehéz porköd kétségbeejtően hosszú ideig nem oszlott szét, rabul ejtve az ügynököt, aki időközben rendíthetetlenül böngészte a szemüvegét. Ugyan hatalmas oka nem volt az aggodalomra, egy teljesen elhagyatott ipari területen nem szokásuk az ártatlan civileknek sétafikálni. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, miután a szenzorok is megerősítették, hogy a pusztításban csupán a lengyel, a kelleténél sokkalta befolyásosabb drogcsempész és bandája veszett kárba, akik bár noha az eredeti célpontot képezték, nem ártott volna előtte kihallgatni őket. Hát de az a nyavalyás Malfoy természetesen elcseszte!

Harry szakadt, itt-ott vérfoltos ingje (ami ugyan nem látszódott a ruha szürkés-vöröses anyagján) szinte teljesen elrejtette a rengeteg edzés ellenére is vézna, törékeny alakját. Benyitott a legközelebb kávézóba, amit talált a főhadiszállás felé vezető úton, a lehető legkevesebb időt eltöltve a pultnál kért magának egy forró csokival felöntött kávét, és erőtlenül dobta le magát az egyik, utcára néző ablak melletti babzsákfotelra. Alig pár percet töltött el a plafon bámulásával, – és annak kitalálásával, milyen módon fogja kitekerni kedvenc szőke kollégájának nyakát – amikor a londoni központból már enyhén türelmetlenül érdeklődtek holléte felől, „hiszen már Lancelot megérkezett.” Hát, hogy rohadna meg az a Draco Malfoy, hogy még a hülye hasmenést okozó forró italát sem ihatja meg nyugton!

Egyébként, Harry simán Dracóval tarthatott volna a visszafeleúton, helikopteren, de a fekete hajú srác inkább robbant fel volna azzal a téglaépülettel együtt, mint hogy egy negyven perces utat egy légtérben töltsön a másik kémmel.

Délután egy körül toppant be a jellegzetes, kicsiny előtérbe, ahol a próbababák között sietősen szlalomozva szaladt tovább a hármas próbafülkébe, onnan pedig az épület igazán fontos részébe. Majdhogynem lihegve tárta ki maga előtt a kétszárnyú diófaajtót, a bent ülő három személy az asztalfő felől kíváncsian (Draco esetében inkább megvetően, időközben elfojtva egy vigyort) pislogtak az irányába. Harry méltóságteljesen porolta le nevetséges állapotban lévő ruháját, viszont a keze még mocskosabb volt, így rontott a helyzeten, amiről senki nem gondolta volna, hogy lehetséges.

Arthur a hosszú asztal legvégében ült, ősz haja csillogott a meleg őszi délután fényeiben, lustán törölgette meg, majd vette fel félhold alakú szemüvegét, amögül pillantott rá Galahadre, kizárólag az ő válaszaira várva.

Harry egy darabig elgondolkozott, majd elengedve minden tervét, csak belevágott:

– Lancelot elszúrta!

– Merlin szakállára, ne már – reagálta le szinte akaratlanul Malfoy.

– Még mindig nincs szakállam! – hallatszott egy távoli helyiségből Blaise Zambini hangja.

Dumbledore szelíden mosolygott, intett a kémnek, hogy foglaljon helyet. Töltött a poharakba még egy kis viszkit, szórakozottan kémlelte az aranybarna folyadék áramlását, úgy nyitotta száját válaszra.

– Ezt eddig is tudtuk, Galahad ügynök.

Lancelot elkerekedett szemmel meredt hol a fiatal, hol az idős szemüvegesre, majd végül az előbbivel szemben leülve tovább folytatta a kollégája grimaszokkal való ostorozását.

– Jó néhány értékes információtól lettünk megfosztva – mondta tovább Arthur. – Percival, kitűnő munkát végzett, adja le Merlinnél a többi aktát, ha hozzáfért. – A nő, akihez az úr még odafordult pár szóra, bólintott, terjedelmes hajkoronája előrebukott közben. Lehajtott fejjel távozott, egyetlen pillantást engedve meg magának barátja felé.

Pár pillanatig csend telepedett a helyiségre, odakintről lehetett hallani a nemrégiben elesett Gawain ügynök helyére pályázó újoncok egyik gyakorlatát.

 – Azonban uraim, azt kell mondanom, ezzel még korántsem értünk a dolgok végére. Ajánlatos tüstént szemet hunyni a mai nap felett, ugyanis a szervezet valószínűleg már javában dolgozik, új vezetőt választanak, vagy talán már meg is találták az emberüket. Amíg Galahad úton volt, Merlinnek sikerült kiderítenie, hogy a jelenlegi legnagyobb csapat a szervezetből Párizsban tartózkodik.

Draco, amíg Arthur nem nézett rá, egy túljátszott puszit dobott a fekete hajúnak.

– Úgy érzem, jót tenne önöknek, ha erre a küldetésre kizárólag ketten mennének el. Lévén, önök miatt hiúsult meg a terv első fele, így Kingsmanhez illő kötelességük önöknek helyrehozni. Másfelől, – mosolygott sejtelmesen a főnök – bármi is van önök között, igazán nem ártana rendbe rakni végre.

– Nem értem, mire céloz – jelentette ki Harry és Draco halálpontosan egyszerre.

Feszülten egymásra néztek, valahol mélyen nevetésre éreztek kényszert, de ezt a logikusabb oldaluk azonnal felülbírálta egy sötét pillantással.

Dumbledore hátradőlt a székében, a kettő fiatalt fürkészve, akik szemüket forgatva adtak igazat felettesüknek, és kínszenvedések árán felkászálódtak, majd egymás mellett lépkedve indultak meg a raktárhoz.

Draco Malfoy talán mégsem volt annyira kiállhatatlan. Harry Potter igazából egy órán át tartó, egészségtelen mennyiségű alkohol társaságában eltöltött jelentőségteljes párbeszédek sorozata után jutott erre a következtetésre, ez teljes mértékben részletkérdés.

Ami viszont nem volt az, az a hotelbe való megérkezés. Eldöntötték ugyanis, hogy aznap már nem lendülnek akcióba, inkább biztosra mennek, nehogy úgy járjanak, mint pár röpke órával azelőtt. Ezt inkább Potter hangoztatta rengeteget.

Szálláshelyük a belvárosban helyezkedett el, Harry szerint annyira puccos volt, hogy már azt feltételezte, a wc papír is aranyból lesz, Draco jó kedvében volt, neki úgy-ahogy megfelelt a színvonal.

Némán álltak egymás mellett a liftben, a tejfölszőke férfi nekidőlt a falnak, szemét lehunyva hallgatta a szerkezet tompa, monoton hangját. Hosszú az út a legfelső szintig…

– Pottttter.

– Nem.

– Azt sem tudod, mit akarokkk.

– Hooogy mondhatsz ilyet?

– Most miért mondod ezt? – Draco feje előrebukott, szórakozottan rámeredt a szemüvegesre. – Na, azt akartam, hogy tudod te milyen filmet néztem utoljára? Mindegy, nem, Szürke ötven árnyalata, kérlekszépen. Tudod, abban van az a liftes rész. Liftes. Vagy az várjál, az új Thor film?

Harry kérdőn méregette a másikat, amikor a csengő hirtelen hangja tompán töltötte be a teret, és az ajtó kinyílt, rálátást biztosítva az széles, vörös padlószőnyeggel borított folyosóra.

A két öltönyös alak úgy-ahogy összeszedve magát kilépett a liftből, magabiztosan indultak meg megkeresni saját szobájukat, már közel harminc ajtó mellett csörtettek el, amikor a kócos hajkoronájú ügynök zavart pillantással toppant meg.

– Draco.

– Mivan? – A férfi rosszindulatú grimasszal állt meg, kezében megcsörrent a szobakulcs, ahogyan lustán hátrafordult Harryhez.

– Üres a kezünk.

– Az enyém nem – lóbálta az arany kulcscsomót vidáman. – Látod Potter, így járnak a-

– BASSZUS! – kiáltotta el magát Harry mielőtt Draco befejezhette volna a mondatot. – A CSOMAGJAINK!

Faképnél hagyva társát loholt vissza a liftek irányába, viszont pár lépés után elbukdácsolt a saját lábábában, és csak az ötödik kísérlete lett sikeres a földről való felkászálódást illetően. Draco betegre röhögte magát, viszont őt meg elhallgattatta a hirtelen rosszullét és hányinger, így csak komoran pislogott a földön palacsinta módjára fetrengő Potterre.

– Megvagyok – jegyezte meg Harry. – De azokat vissza kéne szerezni.

– Miket?

– Most mondtam, idióta – nyöszörgött tovább. – Benne volt egy csomó fegyverünk, meg azok az adatok. Ja. Igen. Bizony!

– Én elengedtem – vonta meg a vállát. – Most le akarok feküdni mielőtt elhányom magam.

– Draco én nem érzem, hogy még azon a szinten vagyunk…

– Az ágyra.

– Az ágy sem érzi úgy.

Próbálta noszogatni, percekig, de Potter már csak azért sem volt képes a lábára állni. Draco akkor lépett hozzá közelebb, miután a második arra elhaladó ember bámulta meg őket hosszasan – a szőke férfi megragadta a másik lábát, és annál fogva kezdte húzni a szobájuk ajtaja felé.

A takarítónő, aki szép nyugodtan tologatta a takarítószeres kiskocsit, majdnem felborította azt, miután kivette a két férfi alakját.

– Sajátos elképzelései vannak a drágának a nászútról… - biccentett Draco a földön fekvőre, kínkeservesen nevetgélt, majd egy erőteljesebb rántással tovább húzta maga után a kémet.

A szoba hatalmas volt, és úgy nézett ki, mintha lehányták volna arannyal. Egy terebélyes, pezsgőszínű dísztakaróval letakart franciaágy, baldachinnal állt mindennek a közepén, a józanabbnak pedig konstatálnia kellett, hogy az az egyetlen alvóalkalmatosság. Na, nem mintha ő számított volna bármi másra is.

Bevágta maguk mögött az ajtót (első próbálkozásra talán egész véletlenül Harry feje megakadályozta azt), elengedte a férfi lábát, mire az nagyot koppant a földön, amit pedig az előbbieknél is keservesebb nyavalygás követett.

– Ezek után megérdemlek egy italt – sóhajtotta fájdalmasan Draco.

– Nem csak te! – háborodott fel a másik. – Én jobban megérdemlem, elviseltelek téged!

Malfoy szóra sem méltatta az utóbbit, fáradtan lerúgta a cipőit, zakóját áthajította a szoba másik végébe, a nyakkendőjét meg Harryhez vágta.

– Nem ittunk még eleget a vetkőzéshez, na-na!

A sápadt férfi felvont szemöldökkel nézett le az ajtónál kuporgó kollégájára, aki továbbra sem volt hajlandó megmozdulni.

– Azt józanon is csinálnánk, csak később.

– Józanon nincs mire fogni.

A talpon lévő kém elbattyogott az ágyig, és gondolkodás nélkül vetődött le rá, elgondolkozva azon, hogy mégis miért jelentkezett ő anno Kingsman ügynöknek. Egészen biztosan nem a csapatszellem miatt. Épp kezdett csillapodni a hányingere, amikor érezte a matracot maga mellett besüppedni – történetesen egy szintén hasonló állapotban lévő Harry Potter jóvoltából.

– Tudtad, hogy mi nem bírjuk a piát? – kérdezte Harry a plafont bámulva.

Draco hallgatott, csak figyelte, ahogyan a férfi eltávolítja az egyébként is katasztrofálisan összegabalyodott nyakkendőjét, és kigombolja az ingjének jó néhány gombját.

– Iszunk még? – szólalt fel megint a fekete hajú.

– Már azt hittem, sosem kérdezed meg.

Malfoy ráfordult Potterre, jobb kezével elnyúlt a valóban csak egy karnyújtásnyira lévő vezetékes telefonhoz, és tárcsázta a szobaszervizt. Nem érdekelte, kicsöng-e egyáltalán, viszont az alatta fekvő, majdnem félmeztelen Harry Potter már annál inkább.